Idősek otthona

Zariadenie pre seniorov - Idősek otthona

Idősek otthona Bős

 

KRÍZOVÝ  PLÁN

 

     Intézményünk 1965-ben kezdte el működését, tehát jelentős múlttal és tapasztalattal rendelkezik az idősek ápolásában és gondozásában.  Már a kezdetek óta a bősi kastély szolgál otthonul ennek a tevékenységnek.

Maga az épület, az Amade- várkastély, komoly történelmi értékkel bír, így nem csoda, hogy kulturális emlékké nyilvánították. A jelenlegi kastély épületének története a 17. századba nyúlik vissza, ugyanis ekkor alakították át reneszánsz kastélynak azt a vízi várat, amely már a 15. században a jelenlegi helyén állt. A 18. században gróf Amade Tádé barokk tornyos kastéllyá építette, így hozva létre az emeletes, négyszárnyas, központi udvarral rendelkező épületet. Az átépítések és felújítások következtében jelenleg több korstílus jegyeit is magán viseli. A közelmúltban történt felújítások modernizációs és állagmegőrző céllal történtek, a műemléki érték megőrzésének megfelelően. A kastély épülete nyugodt környezetben, a bősi park közvetlen ölelésében helyezkedik el. A park, amely tájvédelmi körzet, az Amade család által telepített különleges növényekkel, buja őshonos növényzettel, évszázados fákkal várja a sétálni vágyókat. A közelben levő Csiliz patak, mely kettészeli az egykori grófi birtokot, emeli a környezet természeti értékét.

 Otthonunk 110 fő befogadására képes. Az érvényes jogszabály szerint, hatósági végzés alapján, önmagukról gondoskodni nem tudó, IV-VI. rászorultsági fokozatnak megfelelő, nyugdíjkorhatárt betöltött személyek számára biztosít teljes körű ellátást.   Otthont, gondozást, ápolást, élelmezést, orvosi ellátást, szakorvosi és kórházi beutalást gyógyszer és gyógyászati segédeszköz ellátást nyújt a lakók részére, életkoruknak és egészségi állapotuknak megfelelően.  Memóriazavar, demencia, Alzheimer-kór által akadályozottakkal is foglalkozunk.Az épület megfelelően akadálymentesített. A nyugodt környezet ellenére, a kastély könnyen megközelíthető, mivel közvetlenül a városban található. A látogatók számára parkolási lehetőséget biztosítunk, a közelben levő buszmegálló lehetőséget ad az intézmény tömegközlekedéssel való megközelítéséhez. Intézményünk 50 alkalmazottjának szaktudása és az egyre bővülő szolgáltatások minősége a lakók egészségét, életszínvonalának emelkedését eredményezi.

 

     Lakóink részére különböző szabadidős programokat szervezünk. Az ápoló-gondozó személyzettel közösen ünnepeljük a karácsonyt, Mikulást, farsangi bált és egyéb kúltúrrendezvényeket szervezünk, így vonva be lakóinkat a társasági életbe. A hitéletben való részvétel is elérhető, a helyben megtartott szentmisék és istentiszteletek által. Szolgáltatásaink az egészéves ellátáson kívül nappali ellátással és szociális taxival bővültek.

Vezetőségünk:

Igazgató: MVDr. Arpád Csörgő

Igazgató helyettese:  Robert Horváth

Szociális nővér: Mónika Csörgő

Elérhetőségeink:

Cím: Sport utca 568/14, 930 05 Bős

Tel.: 031/ 5594204

e-mail: Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.Ez az e-mail cím a spamrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.

 

Zverjňované dolumenty.

OBLASTNÁ ORGANIZÁCIA CESTOVNÉHO RUCHU

Z verejných zdrojov podporilo Ministerstvo dopravy a výstavby Slovenskej republiky.
Készült a Szlovák Köztársaság Közlekedési és Építésügyi Minisztériumának támogatásával.

Obnova budovy Obecného úradu - zníženie energetickej náročnosti objektu.

 
 

Gabčíkovo - dobudovanie kanalizačnej siete

 
 
 
 

Zvýšenie miery zhodnocovania odpadov so zameraním na ich prípravu na opätovné použitie a recykláciu

 
 

Zvýšenie kapacity Materskej školy s vyučovacím jazykom slovenským na Komenského ulici rekonštrukciou

 
 

Centrum integrovanej zdravotnej starostlivosti Gabčíkovo

 

Mesto Gabčíkovo- Wifi pre teba v obci Gabčíkovo

Oznámenie o realizácii projektu - Mesto Gabčíkovo - Wifi pre teba v obci Gabčíkovo

RISKHUB projekt

Cieľom projektu je posilniť pripravenosť na katastrofy a reagovať na riziká zmeny klímy zlepšením spolupráce medzi hasičskými zbormi a obcami pozdĺž maďarsko-slovenských hraníc.

A projekt célja erősíteni a katasztrófákra való felkészültséget és reagálóképességet az éghajlatváltozással kapcsolatos kockázatokkal összefüggésben a magyar-szlovák határ mentén a tűzoltó szervezetek és az önkormányzatok közötti együttműködés javítása révén.

Vodozádržné opatrenia v meste Gabčíkovo

Vodozádržné opatrenia v meste Gabčíkovo

Gabčíkovský spravodaj 

 

Tekintse meg a Bősi Hírmondót, amely negyedévenként jelenik meg.

 

Belépés

S5 Box

Táto webová stránka používa cookies, za účelom zlepšenia funkčnosti stránky pri poskytovaní našich služieb a štatistiky návštev. To find out more about the cookies we use and how to delete them, see our privacy policy.

I accept cookies from this site.
EU Cookie Directive plugin by www.channeldigital.co.uk